A Fehér Bohóc éppen az előre odakészített utazóládán készült keresztülbucskázni, amikor rádöbbent, hogy egycsapásra elveszítette a humorérzékét.Még tett egy tétova lépést, aztán megállt. A sminkjét törölgetve várta a füttykoncertet.

- Ha a világon mindenki kapna egy hegedűt, megszűnne a zene - állapította meg rezignáltan a Fehér Bohóc.

 Talán két percig sem tarthatott mialatt a hét nő az átmulatott éjszaka után még mindig felhevülten és vidáman átlebbent a ködös téren. Mintha valami hajnali álomból léptek volna elő, kopogó cipőben és divatjamúlt ruházattal.Kezükben az éjszaka ereklyéivel, üres…

A Fehér Bohóc ismét megpróbálta magát felhúzni a kőfal pereméig.Teste remegett az erőlködéstől, a sima falon támaszt kereső lábával esetlenül kalimpált. Jónéhányan lógtak mellette a kerítésen, még többen pedig feladták.- Előbb vagy utóbb mindenki így jár -…

A kötél közepén egyensúlyozott, amikor egyszerre megértette a tömegvonzás törvényét. A Fehér Bohóc lenézett a hiányos nézőtérre, magán érezte a gunyoros tekinteteket. Hirtelen súlya lett minden lépésnek.- Lazán, oldottan, minthacsak a levegőben sétálnál - bíztatta…

- Ha szépre gondolok, a világ is szebb lesz - próbálkozott a Fehér Bohóc. Aztán észrevette a földszinten a pelenkájával a kuka felé araszoló öregasszonyt, akit nem látogattak a gyerekei és akit még sohasem látott nevetni.